Alkalmi, esküvői smink és frizura, Budapesten és vidéken is!

Kozmetikai kezelések és akciók

 

INGYENES BŐRÁPOLÁSI TANÁCSADÁSSAL

SEGÍTEK NEKED ELIGAZODNI A KOZMETIKA VILÁGÁBAN 
ÉS

AZ OTTHONI ARCÁPOLÁSBAN IS !

A honlapon szereplő smink és kozmetika képek, anyagok és információk, valamint írott szövegek 100%-ban az én munkáim, ezért szerzői jogvédelem alatt állnak, melyek részei, vagy egésze csak és kizárólag a tulajdonos előzetes engedélyével használhatóak fel más helyen, módon vagy célokra

Miért fontos a szakszerű bőrápolás?! 

Mivel a szép és igényes smink csak az ápolt bőrön mutat igazán, ezért nagyon fontos része egy esküvő, vagy alkalmi előkészületnek a bőrünk szakszerű és időben történő felkészítése és karbantartása. 

Az előnyös smink előcsalogatja mindazt, ami szép rajtunk, megújít és felszabadít egyszerre, emellett még a megszépülés önbizalmat és kiegyensúlyozottságot biztosít a számunkra, ezért ne szalasszuk el, 
amit általa nyerhetünk...! 


Milyen eredményt várhatunk el egy jó sminktől? 

Az általam készített smink eltünteti
a fáradság jeleit, a kisebb-nagyobb bőrhibákat, pattanásokat, a kipirosodott bőrt és a megpattant hajszálereket, a rosszul sikerült kozmetikai tetoválásokat, sőt még a nagyobb májfoltokat is. 


Kisimult, fiatalos és üde hatást kölcsönöz a fáradt, fakó vagy akár érett bőrnek, és nem utolsó sorban általában minimum 5 évet fiatalít is. 


Elrejti mindazt, amit nem szeretünk magunkon vagy nem annyira előnyös rajtunk, viszontkihozza, csillogóvá teszi mindazt, ami szép rajtunk, varázslatossá és különlegessé téve az összhatást, harmóniában, együtt velünk. 

Mikor nem érvényesül a legszebb smink sem? 

Sajnos a felszíni vízhiányos, száraz és/vagy hámló bőrön sajnos a smink sem mutat igazán jól, és az addig láthatatlan ráncokat, szarkalábakat is feltűnőbbé teheti (de nem a smink okozza). A smink bárkinek, kortól függetlenül felhívhatja a figyelmet ezekre a hiányosságokra és 15-20 cm távolságból is láthatóvá teszi a bőr ezen hibáit, hiába tüntettünk el annyi más problémát rajta... 
ezért az eredmény már nem lesz és nem is lehet tökéletes...! 

Mit javaslok Neked, mi lehet a megoldás erre? 

Sajnos a száraz, hámló, vagy egyéb hasonló bőrproblémákon (ún. korpás seborrhoeás jellegű és felszíni vízhiányos bőrnél) illetve az idő nyomain a bőrön a smink nem tud segíteni önmagában már, hiszen a professzionális smink nagyon ügyes találmány ugyan, de nem csodaszer, ezért fontos - akár egy sminkpróba alkalmával vagy egy ingyenes bőrápolási szaktanácsadás keretében - időben kideríteni vagy felismerni a bőrápolás alkalmi és hétköznapi jelentőségét. 

Ehhez szeretnék hathatós segítséget nyújtani a hozzám fordulóknak, a végén biztosítva ezzel a garantált és 100%-os sikert! 

Az általam nyújtott megoldás: 

Sminkmesterként az eddigi bevált szolgáltatásaimon túl, mint kozmetikus is igyekszem a tudásom és sok éves tapasztalatom legjavát átadni, valamint szépség csapatom többi tagja (fodrász, stylist, fotós) garancia az azonnali eredményre, ezért kedves vendégeim részére a gyönyörű smink elérése érdekében ezekkel a plusz kozmetikai, szépészeti szolgáltatásokkal, valamint az ingyenes bőrápolási szaktanácsadással és ingyenes professzionális és/vagy luxus krémminták adásával jelentősen megkönnyíthetem a megszépüléshez vezető utat, legyen az bármilyen különleges alkalom, esküvő, szalagavató vagy családi esemény. 

Menj biztosra! Jelentkezz be még ma egy ingyenes szaktanácsadásra és bőrdiagnosztikára a - 
Kapcsolat menüponton keresztül! 



A részletekről olvass még többet lentebb! Íme:


 

Ingyenes bőr és otthoni arcápolási szaktanácsadás!

 

 Jelentkezz be hozzám most egy kötetlen és személyre szabott 15 perces bőrdiagnosztikai,- arcápolási  szaktanácsadásraés gyere el egy konzultációra,  mely minden kedves vendégem számára teljesen ingyenes, 

 Amikor is: 
 

  • - személyre szabottan és részletesen diagnosztizálom a bőröd típusát és aktuális állapotát, így megtudhatod, hogy milyen a bőrtípusod
  • - megbeszéljük szükség szerint a számodra legmegfelelőbb arcápolási lépéseketés termékeket egyaránt, 
  • - tanácsadás során megmutatom, sőt ki is próbálhatsz egy-egy krémet vagy tonikot, hogy milyen érzés a bőrödnek, 
  • - de ilyenkor akár az is kiderülhet, hogy eddig mindent jól és helyesen csináltálotthon, így kapsz egy kis megerősítést és önbizalmat is, 
  • - elmondom, hogy milyen színek állnak jól a sminkelésnél, mi az, amit sminkeléssel is még előnyösebbé tehetünk kiemelve a szépet rajtad stb. 
  • - végezetül igény esetén összeállítok számodra egy aktuális bőrápolási tervet, amit otthon is el tudsz készíteni magadnak nap mint nap, 
  • - segítek az otthoni arcápoláshoz javasolni, hogy milyen krémet és hol érdemes beszerezned, illetve ha kéred, segítek beszerezni ezeket, 
  • - útravalónak pedig a bőrtípusodnak megfelelő ajándék kis luxus krémmintát kapsz, hogy otthon is érezd a bőrödön a kellemes, puha érzést...) 


későbbi szaktanácsadás is folyamatosan és ingyenesen biztosított minden kedves vendégem számára, ha bármilyen egyéb kozmetikai vagy sminkelési szolgáltatást is igénybe vesz nálam. 

Mivel külön, zárható részen dolgozom a szépségházban, ezért egyszerre csak egy vendéggel foglalkozom!

A szépségszalon és a kozmetika bababarát és kutyabarát is egyben!


 

Kozmetikai kezelések  

Kozmetikai kezelések ismertetése, bőrmegújítás,

ránctalanítás és masszázs! 

A kezeléseknél a kiválasztott hatóanyagok és krémek mindig a vendég bőrtípusának és igényének megfelelően vannak kiválasztva.! 

Az kozmetikai árak tartalmazzák az áfát és 2019 január 1-től érvényesek.
Az árváltoztatás jogát fenntartjuk. 

A tradicionális, klasszikus kezeléseket egészítem ki a mai modern módszerekkel és újításokkal és mindig egyszerre csak egy vendéggel foglalkozom! 

A kozmetika és a szépségszalon bababarát és kutyabarát is egyben! 

Az általam használt, csak kozmetikusoknál megvásárolható Apis naturkozmetikum, a francia luxus Ericson Laboratoire Paris és a Clarena, valamint Bielenda professzionális minőségű arcápolási termékek közül árban mindenki megtalálhatja nálam azt, ami számára a legmegfelelőbb: 

További információk a vásárolható krémekről a Professzionális kozmetikumok otthonra-c. menüpontra kattintva olvashatsz! 


 

 

 

 

Kozmetikai szolgáltatások és árak: 

Az kozmetikai árak tartalmazzák az áfát és 2019 január 1-től érvényesek. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk. 

A kezeléseknél a kiválasztott hatóanyagok és krémek mindig a vendég bőrtípusának és igényének megfelelően vannak kiválasztva. A tradicionális, klasszikus kezeléseket egészítem ki a mai modern módszerekkel és újításokkal, valamint a wellness technikák alkalmazásával kombinálva és mindig egyszerre csak egy vendéggel foglalkozom! 

Klasszikus kozmetikai arckezelések: 

Luxus Nagykezelés: (kb. 2-2,5 óra) 
Amely tartalmazza az arc letisztítását, peelinget (radírt), a bőr felpuhítását, gőzölését és kitisztítását, Vio-s gyulladáscsökkentést, majd ultrahangos hatóanyag bevitelt ampulákkal, majd tápláló , nyugtató, illetve összehúzó pakolást, egy nyugtató UV-s zárókrémet, továbbá a szempillafestést, a szemöldök szedését és formázását: 11800 Ft. 

Klasszikus MélyTisztító Nagykezelés: (kb. 1,5 óra) 
Amely tartalmazza az arc letisztítását, peelinget (radírt), a bőr felpuhítását masszázzsal, gőzölését és kitisztítását, mélytisztítását, Vio-s gyulladáscsökkentést, majd ultrahangos hatóanyag bevitelt ampullákkal, majd nyugtató és összehúzó pakolást végül egy hidratáló és nyugtató zárókrémet és fényvédőt: 8500 Ft.

Luxus Kiskezelés: (kb. 1,5 óra, mélytisztítás nélkül) 
Amely tartalmazza az arc letisztítását, peelinget (radírt), az arc, nyak és dekoltázs kézi masszázsát, ultrahangos hatóanyag bevitelt, majd tápláló pakolást, a szempillafestést, a szemöldök szedését és formázását: 8800 Ft. 

Klasszikus Kiskezelés: (kb. 50-60 perc, mélytisztítás nélkül) 
Amely tartalmazza az arc letisztítását, peelinget (radírt), az arc, nyak és dekoltázs kézi masszázsát, majd egy hatóanyagos UH kezelést ampullákkal, egy tápláló maszkot és egy zárókrémet a végén: 7800 Ft. 

Tini kezelés: (kb. 1,5 óra) +18 év alattiaknak! 
Amely tartalmazza az arc letisztítását, peelinget (radírt), a bőr felpuhítását, gőzölését és kitisztítását, Vio-s gyulladáscsökkentést, majd Ultrahangos hatóanyag bevitellel, majd egy összehúzó pakolást és egy nyugtató UV-s zárókrémet: 7800 Ft. 

Férfi kezelés: (kb. 1,5 óra) 
Amely tartalmazza az arc letisztítását, peelinget (radírt), a bőr felpuhítását, gőzölését és kitisztítását, Vio-s gyulladáscsökkentést, majd Ultrahangos hatóanyag bevitellel, majd tápláló pakolást és összehúzó pakolást és egy zárókrémet: 7800 Ft. 

+ hátkezelés: 3800 Ft. 

PLUSZ: Hydrodermabráziós kezelés (bőrmegújító, oxigénes vegyszer mentes kezelés az ásványvíz erejével ld. lentebb) 7900 Ft, más kezeléssel kombinálva (+20 perc): +4200 Ft. 

Új!! PLUSZként : Mikrodermabráziós kezelés (bőrfrissítő bőrcsiszoló kezelés ( ld. részletesen lentebb) 7900 Ft, más kezeléssel kombinálva (+30 perc): csak +4200 Ft. 

Masszázs: (kb. 25 perc) 
Amely tartalmazza az arc letisztítását, peelinget (radírt), az arc, nyak és dekoltázs kézi masszázsát egy hatóanyagos krémmel vagy egy maszkkal és egy zárókrémet: 3800 Ft. 

Fizetésszeretnénk tájékoztatni, hogy a szalonban csak készpénzzel tudsz fizetni, kártyával sajnos NEM! 

Lemondás: kérlek a megbeszélt időpontot minimum 48 órával hamarabb mondd le, vagy kérj másik időpontot. Amennyiben ez elmarad, úgy 10.000 Ft/ alkalom készenléti díjat számítunk fel. 



További új és akciós kezeléseimet lentebb menve olvashatod! 
 

Gyantázás és szőrtelenítés árak: 

  • - szempilla festés 1400 Ft 
  • - szemöldök szedés és formázás egyben: 1400 Ft 
  • - szemöldök festés 1400 Ft 
  • - bajuszgyanta 1000 Ft 
  • - állgyanta 1000 Ft 
  • - arcgyanta 1000 Ft 


Műszempilla felrakása, ha nem kérsz sminket (soros vagy tincses) 4200 Ft/fő. 
Műszempilla felrakása, ha kérsz sminket is (soros vagy tincses) 2700 Ft/fő. 


 


 

ÚJDONSÁG!

ERICSON LABORATOIRE PARIS

LUXUS ORVOS ESZTÉTIKAI RÁNCTALANÍTÓ ARCKEZELÉSE AKCIÓS BEVEZETŐ ÁRON!

-15% kedvezménnyel 17.500 Ft helyett most csak 14.900 Ft! 

Azonnali látványos ránctalanítás – a mimikai és öregségi ráncok együttes kezelése,

luxus hatóanyagokkal, Botu-like formulával és hyaluronsavval!

Az akció 2019. január 31-től március 31-ig érvényes. 

 

Ez a látványos ránctalanító és feszesítő kezelés: 

  • -lelassítja a bőr öregedési folyamatait 
  • -javítja a bőr színét 
  • -hidratál és táplál 
  • -kisimítja a ráncokat 
  • -feszesíti és megemeli és regenerálja a fáradt bőrt 
  • -képes csökkenteni a bőr biológiai életkorát 
  • -nyáron is alkalmazható biorevitalizációs forma 
  • -kíméletes és fájdalommentes 
  • -injekciómentes kezelés 
  • -nincs idegblokkoló hatása 
  • -csökkenti a rozacea (kipirosodás) intenzitását 
  • -csökkenti a pórusokat 
  • -csökkenti a hiperpigmentáció (májfoltok) erősségét. 


Javasolt mindenki számára + 35 éves kortól: 

  • 1. Száraz és dehidratált bőrre 
  • 2. Rugalmatlan és csökkent tónusú arcbőrre, nyakra és dekoltázsra. 
  • 3. Felületi és mély ráncokra. 
  • 4. A bőr gyűrődéseire. 
  • 5. Rozaceára. 
  • 6. Hiperpigmentációra. 


Az új formulának köszönhetően az ERICSON LABORATOIRE PARIS kimagaslóan feltűnő esztétikai élményt nyújt, nem csupán harcol az életkorral járó bőrelváltozásokkal, hanem leállítja az öregedési folyamatokat és képes csökkenteni a bőr biológiai korát. 

A kezelési ideje: 75 perc. A kezelést kúraszerűen (hetente 1 kezelés, 4 alkalom) , vagy alkalomszerűen végezzük, már egy alkalom után is szemmel látható eredményességgel! 

Ára: AKCIÓSAN -15%! ! 1 alkalom luxus arc, nyak és dekoltázskezelés most csak 
17.500 Ft helyett 14.900 Ft  a 4 alkalmas intenzív kúra bérlete: 70.000 Ft helyett most csak 59.600 Ft, Az akció visszavonásig érvényes! 

Fizetésszeretnénk tájékoztatni, hogy a szalonban csak készpénzzel tudsz fizetni, kártyával sajnos NEM! 

Lemondás: kérlek a megbeszélt időpontot minimum 48 órával hamarabb mondd le, vagy kérj másik időpontot. Amennyiben ez elmarad, úgy 10.000 Ft/ alkalom készenléti díjat számítunk fel. 

 

Fontos információk: 

Kezelések jellemzői, várható eredmény: A kezelés kimagaslóan hatékony és nem csupán harcol az életkorral járó bőrelváltozásokkal, hanem leállítja az öregedési folyamatokat és képes csökkenteni a bőr biológiai korát. 

Kérlek figyelj arra, hogy a kezelés után 12 óráig ne moss arcot, ne menj szaunába és szoláriumba a kezelést követő 48 órán belül! 

Jó ha tudod, hogy bár a kezelés hyaluronsavas plasztikai feltöltés helyett is alkalmazható – NEM VÁLTOZTATJA MEG az arc karakterét, nem puffasztja fel az arcot! A kezelés és az otthoni készítmények nem alakítanak ki függőséget, a bőrt ösztönzik a regenerálódásra 

Otthoni ápolás: Az Ericson Laboratoire Paris otthoni használatra szánt bőrfiatalító készítményei hatékony megoldást kínálnak az öregedési folyamatok megállítására és a bőr megújítására, mindezt injekciós beavatkozások nélkül! 

* Az akció visszavonásig érvényes, de több akciók össze nem vonhatóak és pénzre át nem válthatók. Az árváltoztatás jogát fenntartom. 

Várok mindenkit szeretettel bejelentkezés szerint a honlapon található információk szerint.

 

 


.

 

 

 


 

Hydrodermabráziós kezelés  

 


Hydrodermabráziós kezelés bőrmegújítás kíméletesen, 
az ásványvíz erejével!
 


Hidratálás, bőrmegújítás, ránctalanítás, pórusösszehúzás és pigmenthalványítás egy kezeléssel! 

Gyengéd és kíméletes bőrcsiszolás a víz erejével, 
mely hatásosan távolítja el az elhalt hámsejteket az arcon, nyakon és a dekoltázson, 
frissíti és hidratálja a bőrt, a tágabb pórusok kisebbek lesznek, 
a fakó, fáradt bőr fellélegzik, a kezelés halványítja a májfoltokat és a ráncokat, stimulálja a bőr rugalmasságát, 
a kezelés végén a bőr friss, üde és puha tapintású lesz. 

Számos előnye van, hiszen kezelés 
az év bármely szakaszában elvégezhető, nőknek és férfiaknak, kortól függetlenül egyaránt ajánlott. 

Nincs semmilyen kellemetlen utó,- vagy mellékhatása és nem szükséges semmilyen speciális arcápolást végezni a kezelések között sem, szemben a mikrodermabráziós kezelésekkel. 

Egyénre szabottan kialakítható kúraként vagy önálló kezelésként is igénybe vehető. 

 


A kezelés menete: 
Arc letisztítása, majd leradírozása és tonizálása, a hydrodermabrázió elvégzése, tonizálás és vio, majd regeneráló, ránctalanító vagy hidratáló ampulla bevitele ultrahanggal, hatóanyagos kozmetikai masszázs arcon, nyakon, dekoltázson, majd zárókrém. 

A kezelés kb. 60 perc, mely 7900 Ft/ alkalom, 
AKCIÓS 4 alkalmas bérlet vásárlása esetén egy kezelés csak 6900 Ft/ alkalom -20% kedvezménnyel (19800 Ft).
 

A hydrodermabráziós kozmetikai kezelést a többi kozmetikai kezeléssel együtt is végezhetjük, így azok hatásfokát jelentősen emelhetjük vele, hiszen a tápanyagok felszívódása és azok jótékony hatása megsokszorozódik. 

Más kozmetikai kezelésbe beépítve a hydrodermabrázió 4200 Ft/alkalom

Gyere és jelentkezz be egy kezelésre a Kapcsolat - menüponton keresztül!

 

 


Menyasszonyi bőrfelkészítő kezelések

 


Újdonság! 
Menyasszonyoknak kozmetikai bőrszépítő-felkészítő 
kezeléscsomagok a kozmetikában 



Kifejezetten előnyös ez a különleges bőrfelkészítés alkalmakra, ha gyors, 
de hatásos megszépülésre vágysz: 

esküvőre menyasszonyoknak, örömanyáknak, koszorúslányoknak, bál előtt hölgyeknek és lányoknak egyaránt. 


Próbáld ki, meglátod, hogy a kezelések végeztével a bőröd ragyogni fog, ráadásul a megfelelően előkészített és feltöltött bőrön a professzionális smink is még gyönyörűbben hat majd! 

A végeredmény: a legszebb Te leszel! "A szépség benned van !" 

Menyasszonyoknak kozmetikai bőrszépítő-felkészítő kezelés alkalmanként: 1 alkalom 7.900 Ft 

Új! Ajándék szempillafestéssel, és szemöldök szedéssel és festéssel kiegészítve ugyanez 1 alkalmas kezelés 10.300 Ft helyett csak 8.800 Ft. 

4 alkalmas kezeléssorozat: amelyet az esküvő előtt kb. 4-6 héttel érdemes elkezdeni, heti 1 alkalommal. 4 db kezeléscsomag, heti 1 alkalommal, 
35.200 Ft helyett most csak 29.900 Ft. 

PLUSZ EXTRA AJÁNDÉK: 5.300 Ft értékben a 4 kezelés igénybevétele esetén: 
A kezeléssorozat végén egy szempilla és szemöldök festés és formázás is beletartozik az árban. 

Megtakarításod így mindösszesen 9.800.- Ft! 

A kezelés során az alábbi típusú kezelések közül lehet választani: 

  • - tisztító-felkészítő kezelés a kombinált-zsíros bőrre, 
  • - intenzív hidratáló-nyugtató kezelés érzékeny, vízhiányos bőrre, 
  • - kényeztető- relaxáló kezelés a fáradt, fakó bőrre, 
  • - ránctalanító-kisimító kezelés az igénybe vett bőrre, 
  • - feltöltő-feszesítő kezelés az érett, rugalmatlan bőrre való 


, melyet az első alkalommal (vagy a próbasmink elkészítésekor) beszélünk meg, hogy mire lenne szükség és igény. 

Ha szeretnéd, hogy igéző tekinteted legyen
elkészítem a műszempillád is +2500 Ft(soros vagy tincses), vagy szempilla és szemöldökfestést is készítek neked, ha szeretnéd...:)

 

 

 

 

Akciós ajánlataink:

 ÚJ! Bevezető áron! 
 Francia azonnali és látványos luxus ránctalanító arckezelés a mimikai és öregségi ráncok együttes kezelése, Botu-like formulával és hyaluronsavval az Ericson Laboratoire Paris-tól -15% 17.500Ft helyett 14.900 Ft. 

Tovább a részletekért >>>

 

Teljes Átváltoztatás profi fotózással Ajándékcsomag, akár névre szóló ajándékutalvány keretében a következőket tartalmazza:

a Müller Beáta Szépségszalonban 58.900 Ft/fő helyett most csak 49900 Ft!

Tovább a részletekért >>>

 

 

Egyéni sminktanácsadás és sminktanfolyam a szalonban most csak 17900 Ft 20000 Ft*/fő helyett! *

Tovább a részletekért >>>

 

 

 

 Akció! 4 alkalmas Menyasszonyoknak kozmetikai  bőrszépítő-felkészítő kezelés sorozat, heti 1  alkalommal, 35.200 Ft helyett csak 29.900 Ft!

Tovább a részletekért >>>

 

Müller Beáta blogjai

Új cikk velem a 2019 esküvői sminkdivatról az Esküvő Okosan portálon!

Ezek lesznek a legnépszerűbb menyasszonyi sminktrendek 2019-ben

A 2019-es év menyasszonyi sminktrendek terén is hozott újdonságokat. Bár az nagyon egyéni, szubjektív és összetett téma, hogy kinek mi áll jól, hiszen a cél az, hogy ami szép rajtunk azt még szebbé tegyük, – ami pedig kevésbé azt elkendőzzük, vagy elvonjuk onnan a hangsúlyt és a tekintetet – azért mégiscsak érdemes szemügyre venni, hogy miből csemegézhetünk, ha naprakészek szeretnénk lenni a nagy napon. Müller Beáta sminkmestert és kozmetikust kértük meg, hogy segítsen nekünk eligazodni a témában.

A teljes cikket ide kattintva tudod megnézni:  https://eskuvookosan.hu/ezek-lesznek-a-legnepszerubb-menyasszonyi-sminktrendek-2019-ben/ 

Éjszakai esküvői magazin fotózás az erdőben!

 MISS WORLD  HUNGARY  2017  Koroknyai Virág  szépségkirálynőt 
 sminkelt em 2018  júniusában a  Tündérerdő  Rendezvényközpont 150  éves fái között, ahol a  Big  Day Esküvő  Magazinnal dolgoztam i  smételten együtt egy  földöntúli fényekkel teli,  izgalmas és szuper  éjszakai  fotózáson. A  képek mobillal  készültek, profi  képek  h

amarosan! 

Itt találsz meg minket:

Müller Beáta Szépségszalon

Cím: 1094 Budapest, Ferenc tér 6-7.

Telefon: +36203933763

E-mail: mullerbeata75@gmail.com

Honlap:www.mullerbeatasmink.hu

Térkép:  https://goo.gl/maps/1pY1VHwsfv72

 

 

Online-ajánlat kérése

 

Ha szeretnél árajánlatot kérni vagy lefoglalni szolgáltatásaink egyikét, kérjük kattints ide:

AJÁNLATOT KÉREK >>>

Kövess a Facebookon!

A szalon:

Kattints ide ha a Müller Beáta szépségszalonra vagy kíváncsi

A Müller Beáta Szépségszalon évek óta kifejezetten alkalmi és esküvői smink és frizurakészítésre specializálódott Szalon, melynek tulajdonosa a 23 éves sminkes szakmai tapasztalattal rendelkező sminkmester, kozmetikus: Müller Beáta.

Tovább a részletekért >>>